Sziasztok! :)
Lassan, de biztosan halad előre a történetszál, újabb kis apró titkok kerülnek napfényre, és ahogy az lenni szokott, a bonyodalmakból sincs elég.De hiszen ilyen ez a börtön élet, ami, megsúgom, nem fog sokáig tartani. Szóval ha eddig azért nem olvastál bele, mert azt gondoltad, börtönben fog játszódni az egész akkor megnyugtatlak.
EZ NEM EGY BÖRTÖN RÉMTÖRTÉNET!
Ez sokkal rosszabb!
A részhez jó szórakozást kívánok és hamarosan újra jelentkezem!
Addig se hagyjon el titeket a remény :)
Amber,
A félelemek... csak halvány utánzatai annak a rettegésnek, amellyel minden gyermek szembekerül a sötétben (...), ami ott sandít és motoz és fenyeget, ahova már éppen nem látni.
Stephen King
Lassan négy hete, ülök itt a kis cellában, összegömbölyödve a pokrócomba, félve nézve ki a rácsok közt. Sajnos beigazolódott a gyanúm, híre ment a kis akciómnak, és kifejezetten felkeltettem jó pár embernek a figyelmét is, erre utal a sok cuppogás és hurrogás, az ebédeknél és vacsoráknál, mikor kidugom a fejem a cellámból.
Néhány napja csak, hogy Norah feláldozta magát értem. És azóta ha meglát, elfordul tőlem. Bár gyorsan teszi ezt, mégis látom, hogy könnyes a szeme, úgy, ahogy nekem is.
Ismét nem szólok egy szót sem, némán teszem meg mindennap ugyanazt a körutat, a börtön foglyaként.
Reggel hatkor ébresztés, gyors mosakodás, majd reggeli és egy fél órás séta az udvaron, ahol leginkább csak a kerítés mentén haladva szemlélek rá erre a lepusztult világra. Délelőtt takarítás, vagy az ebéd elkészítése, mikor hova kellek Margaretnek a főkonyhásnak, majd ebédszünet, és újabb fél óra séta az udvaron. Aztán fél négyig szabad foglalkozás amit az ágyon töltök meghunyászkodva, majd fél négykor kontroll, és utána ismét szabadon lehet járni kelni a sorok között.
Aztán este nyolckor fürdés, kilenckor lámpaoltás, majd másnap kezdődik minden előröl.
Norah ugyan nem szól de Benjamin mindig integet és kapva meghallom, ahogy rólam kérdez. És Norahnak mindig ugyanaz a válasza: Nem szabad!
Fáj a lelkem, ha még nekem van olyanom. És félek, mert takarítás közben a cellákat járva folyton cuppognak felém a férfiak, és volt, aki már rá is fogott a fenekemre.
De mindent el kell tűrnöm, mert bár a lábam jobban van, mégsem tudnék olyan erővel rúgni, ahogy apa tanította nekem, a futás pedig még mindig kizárva. Arról nem beszélve, hogy minden nappal egyre jobban rettegek, vajon mikor kerülök én is sorra.
- Csak egy kicsit eljátszunk. - Behízelgő nyálas szöveg üti meg a fülem a folyosón, és ajtó csukódása zárja ezt. Azonnal felocsúdok és kimászok az ágyból, majd félve szétnézve, neki indulok az ismert útnak, ami a mosókonyhára vezet. Ami legelsőnek feltűnik, az a csörtetés és egy tompa puffanás.
Hevesen dobogó szívvel tárom ki az ajtót és a lélegzetem is elakad, amikor meglátom, miként fekszik a letepert síró lányon egy csont sovány, fogatlan dög. A férfi riadtan néz fel rám, majd mögém az ajtóra pillant és villámgyorsan felpattan a járólapról.
- Szia édes! - lassan lopakodik felém, mintha csak egy becserkészendő préda lennék neki. - Mi járatban vagy erre? Ismerős az arcod, de nem tudlak hova tenni. - a hangja hányingert keltő, a szeme jobban csillog, mint kéne és a pupillája is sokszorosára nőtt az elfogyasztott drogtól, amit sikerrel becsempésztek, de meg tudom valahogy őrizni a kontrollt és a kezem összeműködik az agyammal. Lassan csukom be magam mögött az ajtót, majd erőt véve magamon, félszegen a férfira mosolygok.
- Még új vagyok itt. És kíváncsi. Nagyon, nagyon kíváncsi... - a hangom akár egy repedt sarkúé, még Norah is meglepődik a viselkedésemen, nemhogy én. Honnan szedtem ezt a bátorságot, fogalmam sincs. De itt van most bennem és hagyom, had bontakozzon ki. - Mi történik itt?
- Ó te édes kis lányka! - a pasas már közel áll hozzám, és még eltűröm neki azt is, hogy finoman végig simítson a karomon egy ujjával. - Mindjárt megmutatom neked!
A mosolyom az arcomra fagy, ahogy egy karlendítéssel nyakon csapom, pontosan ott, ahol a nyaki artéria dudorodik, elérve azt a fickónál, hogy egy pillanatig elkábuljon. Aztán jött a második csapás, amikor is a tenyeremmel felfelé tolva az orrába ütök, hallhatóan eltörve annak porcát, kisebb véráramot indítva elő a pasi mindkét orrlyukából.
A fickó azonnal sápítozni kezdett, de a harmadik, azaz a nyak köré fonódó gyilkos szorítástól, amit a hátára tapadva mérek rá, szinte azonnal el is némult, miközben tehetetlenül kapaszkodott a csontos, de erős kezeimbe, egyre lentebb csúszva, az én szintemre süllyedve, megkönnyítve az erő kifejtést.
A haja zsíros volt és büdös, összeállt a mocsoktól, de hogy elérjem a kellő hatást, egyenesen a fülébe kellett suttognom a szavakat.
- Egy esélyed van. Meg ne lássalak még egyszer. És kuss a neved, értem? - végig Norah kételkedő és félő szemeibe néztem, tudatva vele, hogy nagyobb a történetem, mint azt gondolta. A fickó csak bólogatni tudott egyet, és tátogva levegőért kapott.
Hirtelen eresztettem el, ő pedig a földre rogyott köhögve. Rettegő szemeit csak egyszer emelte rám, majd pólójának ujját letépve befogta vérző orrát és úgy rohant el a mosóból, mint egy agár.
A kezem reszketett és csurom vér volt, de a szívemben a büszkeség felülmúlt, mindent. az a sok feszültség végre feloldódni látszott bennem.
- Ki vagy te? - Norah félve suttogta a szavakat, reszketve térdelt fel és állt lassan lábra, de a remegése bizonytalanná tette, hogy úgy is tud maradni. - mégis mi a fene történt?
Hatalmas levegőt kell vegyek, hogy összeszedetten tudjak beszélni és csakis annyit áruljak el, amennyit muszáj.
- Édesapám évtizedek óta vadász, megtanított egy két dologra, amióta kitört a Nagy háború. 2016 óta a vadonban laktunk és tudod, a szükség nagy úr! Meg kellett tanulnom, hogyan védjem meg magam. - lassan, artikuláltam ejtem ki a szavakat, remélve, nem kap sokkot a látottaktól Norah és nem kezd el sikítozni. - Kérlek! Ha elárulod... nem tudlak többé megvédeni.
- Megvédeni? - a lány hangja felháborodott, rettentő magas és vékony. Lerí róla a rettegés ezer arca. - te tudod mit tettél az előbb? Az a patkány, azonnal Emmerhez fog rohanni és helyben kivégeznek mindkettőnket!
- Én nem így látom. - rázom a fejem és felmutatom neki a markomban elrejtett kis zacskót, amit a fojtás közben szereztem meg a farzsebéből. - ha ez fontos a számára, márpedig igencsak szereti a kristályt, akkor csendben marad.
Norah hitetlen szemekkel néz rám, sűrűket pislogva, miközben a mellkasa remegve emelkedik és süllyed az izgalomtól.
- Gyere, bebizonyítom. - teszem vissza zsebre a kis zacskó drogot, majd kinyitom az ajtót és kilépek rajta.
A börtön csendes, pontosan úgy, mint ahogy hagytam.
Mintha semmi sem történt volna, lépek előre a folyosón, Norah pedig mögöttem, kissé közelebb hozzám, mint kéne.
De sehol semmi, egy őr se mozdul felénk, egy rab se támad ránk útközben, ahogy haladunk vissza a cellánkba. Mindenhol csend van és nyugalom.
Egyenesen Norah cellájáig kísérem a lányt, ahol Ben, épp Margarettel játszik. Ahogy elnézem, egyikük sem örül annak, hogy a másikkal kell töltenie a szabad idejét, de mikor észre vesznek minket, mosoly szalad fel az arcukra.
- Marge... - szól halkan Norah, és minden szem felé szegeződik. Majd felém, hogy aztán kérdőn újra Norah pillantását kapják el. - köszönöm hogy vigyáztál Ben -re.
- Szóra sem érdemes, tudod, hogy szívesen segítek neked. - Valahogy azt érzem, a neked szó direkt lett kihangsúlyozva, és csakis miattam. - Lassan vacsora, mosakodjatok le. - Ahogy felállt, alig feltűnően, de végig nézett mindkettőnkön és mikor meglátta a kezemen a megalvadt vért, hatalmasra nőtt a pupillája. - Mi történt?
- Segítek a konyhán. - ajánlottam fel azonnal, és állva a szúrós tekintetet vártam, hogy bele egyezzen.
Margaret csak bólintott egyet én pedig a mellkasom előtt összefont karral, eltakarva a véres kezem, követtem őt a konyháig némán. Csak amikor ketten maradtunk akkor szólaltam meg újra.
Elmeséltem neki, hogy az a drogos meg akarta erőszakolni Norah -t és nem tehettem mást, mint hogy közbeléptem. Elárultam neki azt is, hogy éveken át tanultam az önvédelmet, mert a vadonban szükségem volt rá párszor. És elárultam, hogy nálam van annak a rohadéknak a heti adagja, szóval bebiztosítottam magam egy kis ideig. De Marge azonnal rátapintott a lényegre, ahogy befejeztem a történtek elmesélését.
- Azt tudod, hogy keddenként kapnak friss árut. És bár nálad van a cucc, attól még kereshet máshol pénzt, amin újat tud venni. Akkor pedig...
- Nem biztos a csend sem, tudom. - bólintok lassan és elkezdek pucolni egy krumplit. - Ezért vagyok itt.
- Tőlem kérsz segítséget? - fogja le a kezem és tereli magára a figyelmem. - Miből gondolod hogy segítek neked?
- Nem magamnak. Nekik. - csak fél szemmel figyelem őt, nem merek egészen felnézni rá, félő, meglátná a turpisságot a szavaim mögé bújva.
Margaret hosszasan néz, elmélkedve, kutatva valami után, amit ha nagyon akar megláthat.
- A kisfiú miatt. - válaszol hosszas csend után, majd kivesz egy kést a tárolóból és ú is pucolni kezd egy nagy darab krumplit. - De csakis miatta!
A szívem hatalmasat dobban a tudattól, hogy Margaret és az évek alatt megszerzett hatalma most az én oldalamon áll és védelemmel szolgál. Végre, hosszú hetek múltán egy őszinte mosoly fut végig az arcomon, ahogy pucolom a krumplit a vacsorához.
#################################################################################
Több, mint egy hónapja történt az incidens, én pedig nem gyógyulok olyan rohamban, ahogy szerettem volna. A lábam ugyan már rehabilitálódik az éjszakai edzésektől, de még gyenge, erőtlen és az izmaim petyhüdtek. Igaz, megtévesztő lehet, hogy még mindig sántítva járok, holott már nincs rá szükségem. De ezt leszámítva, minden a legnagyobb rendben.
Egy hónap alatt, sikerült újra közel kerülnöm Norahhoz, aki azóta nem vállal kuncsaftot.
Amióta beszéltem Margarettel, szemmel láthatóan javult, visszatért az étvágya is és színnel teli lett sápadt arca, akárcsak Ben édes pofija.
Az a nyavalyás pedig, betartotta az ígéretét míg én három részre osztottam az adagját és úgy adtam neki vissza a drogot, Margaret segítségével elintézve, hogy ne kapjon újabb adagot addig míg én nem akarom. Természetesen, meg van a magamhoz való eszem, így alkut kötve a rohadékkal tettem mindezt. Ő megkapja a drogot, én pedig információt kapok mindenről!
Hol van Emmer, mikor váltják egymást az őrök, hol vannak a működő és nem működő kamerák és a legfontosabb, mikor lesz újra vásár.
Az utolsó adagot az ujjaim között táncoltatva ülök a cellámban, és várom, hogy cserébe kapjak megint némi információt a legutóbbi alku tárgyáról.
- N! - lép be csoszogva a rácson túlra a kiéhezett adagjáért Pete, a patkány - hallottam valamit, lehet érdekelne. - a hangja behízelgő, vicsorgása mint egy veszett kutyáé, amit mosolyként szolgáltat. Örül ahogy végig néz a kezeim között lévő kis zacskón.
- Ezt örömmel hallom. - emelem fel rá a tekintetem és megpaskolom magam mellett a matracot, jelezve, hogy üljön le és meséljen. Pete összepréselt ajkakkal, amikben most az újonnan szerzett piercingje virít, sétál közelebb hozzám és ül le mellém, tisztes távolságban. - Halljam!
Nem szól egy szót sem, csak felém nyújtja a kezét és félősen rám néz.
Nagyot sóhajtva bele egyezek és odaadom neki az utolsó adagot. De mikor már ráfogna, hirtelen kapom ki a kezéből a tasakot és mosolyogva közelebb hajolok hozzá.
- Ha bemersz csapni, nem csak szétverem a fejed a csempén, de a következő friss adagból se kapsz. - a hangom fenyegető, és csábító számára, látom ahogy az új adag reményére felcsillan a szeme, mint egy éhes macskának az egér láttán.
Pete tenyerébe ejtem a tasakot ó pedig már zsebre is vágja azt, majd felbátorodva, mintha már évek óta ivócimborák lennénk, közelebb húzódik, és mesélni kezd.
- Tegnap este ahogy takarítottam a negyediken, hallottam, miként beszél Emmer egy alakkal a telefonon. A vásárról volt szó, és azt mondta, hogy a héten még meg ejtik, de azt nem tudom, melyik nap. Viszont Emmer nagyon izgatottnak tűnt, ami arról ad következtetést, hogy nagy summa üti nemsokára a markát.
- Tudod ki a vevő?
- Nem, de az biztos, hogy férfi hangot hallottam. - úgy néz rám, mintha valami hatalmas titkot árult volna el, a szeme ragyog az izgalomtól. - Lehet... lehet tudni, mi lesz a friss adag? Heroin? Ó, kérlek mond hogy az!
- Drága barátom! - állok fel mellőle és vigyorgok fel rá kajánul, majd kinézve a rácsok között, gyorsan a zsebembe nyúlok és lazán felé dobom a "friss" árut. Pete mohón kap utána és elkerekedett szemmel bámulja a tasak tartalmát. - Be kel valljam, hazudtam - Mikor kiejtettem a szavakat a számon pete arca elkomorodott. - Már a héten megjött hozzám a cucc, de nem akartalak felturbózni nagyon. Viszont, ezért az információért cserébe, azt hiszem, megérdemled.
- Atya úr Isten! - suttogja újra boldogan és mikor átadom neki ő sietve máris elrejti a pólója hajlatába. - ha tudom...
- Van még, ott, ahonnan ez jött, szóval csak nyugi. - remélem, nem feltűnően nyálas a hangom és nem vesz észre semmit a játékomból. - Vigyázz rá, mert ez durva. Csak kevés kell belőle.
- Persze, persze! - bólogat hevesen, majd már ki is surran mellettem a cellából.
Ahogy biztos távolságba ér, kieresztem az addig ökölbe szorult kezemet és hatalmasat sóhajtok.
Egy!
Biztosra merem venni, hogy a régi droghoz hozzá sem nyúl, mert azt már ismeri és azonnal az újat szívja fel.
Kettő!
Biztosra merem venni azt is, hogy nem tartja be a mértéket és ha szerencsém van, még felturbózza a másik csomaggal, hogy jobban üssön.
Három!
Biztosra merem venni, hogy ez lesz az élete legütősebb drogja, amit valaha is felszívott...
Egyeseket nem érdekelnek a logikus dolgok, mint a pénz. Velük nem lehet üzletelni, erőszakoskodni, érvelni, vagy alkudozni. Ők csak nézni akarják, ahogy elpusztul a világ.
Batman c. film.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése